június 21, 2016 0

Nagy utazás

Írta
Az igazi, nyári szüneti első bejegyzésem miről is szólhatna, mint a nyári utazásokkal kapcsolatos teendőkről. Mostanság szinte minden rendelői találkozáskor elhangzik a kérdés mit vigyünk magunkkal, hogyan készüljünk a nyaralásra kisgyerekekkel.

A válasz pedig mindig úgy kezdődik, attól függ …..

Belföldi nyaralásnál jóval egyszerűbb a helyzet, hiszen az örök hármas – lázcsillapító, sebfertőtlenítő, sebtapasz – a lehetséges sürgősségi elsősegélynyújtást megoldja, ennél bonyolultabb esetben – mivel komfortzónán belül vagyunk – nem okoz gondot segítséget kérni és találni. A rendszeresen szedett gyógyszerből, diétás élelmiszerekből főleg nomád-tipusú nyaralásnál érdemes feltankolni, hiszen közel sem biztos, hogy például a cukor- és gluténmentes termékeket vagy a speciális gyógytápszereket mindenütt be tudjuk szerezni.

A családi TAJ kártya paklit és a gyerekek oltási könyvét vigyük magunkkal.

Kicsit bonyolódhat a helyzet a külföldi utazásoknál és az előkészületek is időigényesek lehetnek. Először a leglényegesebb: gyerekekkel ne induljunk el utazási biztosítás nélkül. Ez tipikusan az a dolog, mely nagy anyagi megterhelést nem okoz, boldogok leszünk, ha az út végén „kidobott pénz” lesz, de ha baj történik mindenképpen biztonságot ad.

Vegyük azt az egyszerű és nagyon kellemes példát amikor „átugrunk egy hétre túrázni Ausztriába”. A kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás elleni védőoltás nem maradhat el, az oltási sor beadása pedig időigényes, legalább 4-6 hét kell a védettség kialakulásához.

A másik gyakori úti cél a tengerpart, az Adrián, a Földközi tengeren.

A helyzet kísértetiesen hasonló, csak itt a családot az A vírus okozta fertőző májgyulladás ellen kellene megvédeni. Oltás rendelkezésre áll, 12 év alatti gyerekeket érdemes a kombinált A és B vírus ellenes készítménnyel immunizálni.

És persze nem maradhat el a napvédelem, illetve az utazók hasmenésének kezelésére szolgáló tüneti szerek beszerzése.

Végül de nem utolsósorban mi a teendő akkor, ha valóban a nagy utazásra megyünk a világ másik felére? Lehet-e gyerekekkel, lehet-e krónikus betegséggel? A tájékozódásra kiváló honlapok állnak rendelkezésre, de ajánlatos a nemzetközi oltóközpontok egyikének felkeresése is pontos útitervvel, legalább 2 hónappal az utazás előtt.


Tags: ,

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólás

Protected by WP Anti Spam