szeptember 13, 2016 0

Hapci Manó-esti mese

Írta
Ez a történet jó néhány éve érlelődik bennem, és ajánlom egy igaz édesanyának emlékül:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fiatal tinédzserlány, aki talán élete első szerelmétől várandós lett. Nem tervezték  kisbabájukat, de elfogadták, aztán várták érkezését. Születését követően hamar kiderült, hogy nagyon súlyos idegrendszeri fejlődési rendellenességgel született, soha nem lesz egészséges. A fájdalmas diagnózis után elkezdődtek azok a napok, hetek, hónapok és évek, amikor anyukája egyedül, majd családi segitséggel próbált mindent odaadni és mindent megtenni a fiáért. A fiáért, aki sérült gyerek.

Ki ez a kisfiú?

Aki először látja, csak egy vékony testet, csillogó nagy szemeket, furcsán álló karokat vesz észre és azt, hogy babakocsiban fekszik.

Azt hiszem barátok lettünk. Úgy indult, hogy a vizsgálatnál toroknézés közben mindig ráharapott a fém spatulára és hangtalan kacagással nyugtázta próbálkozásaimat. Aztán egyszercsak nem is emlékszem pontosan mikor volt, hogy  a szokásos kis játékunk után egyedül nagyra nyitotta a száját. Bár betegeimet mindig arra biztatom, hogy a helyettes doktornénikkel nagyon rendesen kell viselkedni, kimondhatatlanul büszke voltam, hogy erre senki másnak nem volt hajlandó. Egyszer véletlenül tüsszentettem egyet vizsgálat közben és akkor hallottam először hangosan is nevetni. Innentől kezdve közös játékká vált hogy asszisztensnőmmel felváltva ál-hapciztunk, ez még a védőoltásoknál is működött.  És igy lett ő számomra a Hapci manó.

Azokban akik nem ismernek közelről sérült gyerekeket, felnőtteket talán el sem tudják képzelni, hogy mennyi mindent tudnak adni és megtanítani nekünk, úgynevezett egészségeseknek.

Én például Hapci manótól tanultam meg igazán kommunikálni,  együtt dolgozni.  Hapci manó igazi anyukává alakított egy  tapasztalatlan tinit, aki küzdött, keményen dolgozott és  képes volt elengedni is.

Sokszor eszembe jut, már pár éve elment.

Pedig csak egy helyes kisfiú volt.


Tags: ,

Hozzászólás

Protected by WP Anti Spam