március 21, 2017 0

Dr. Gugli és a többiek

Írta
A gyerekorvoskodás legnehezebb része a közhiedelemmel ellentétben nem a gyerekekkel való együttműködés, a kommunikáció a még beszélni nem tudó pácienssel, hanem a szülőkkel, mint közvetítőkkel való együtt dolgozás. Az ő megnyerésük, meggyőzésük. A gyerekek többsége az ismétlődő vizsgálatok, szurka-piszkák és védőoltások ellenére is formálható. Ha partnerként kezeljük őket, úgy is viselkednek.

Az anyukákkal-apukákkal is általában összecsiszolódunk: van akivel rögtön, de van hogy döcögősebb a folyamat. Függ a résztvevők személyiségétől, attitűdjétől és az eltelt időtől is. Van azonban egy alapvető dolog, ami nélkül kapálózhatunk mindkét oldalról, mégis működésképtelen lesz az egész: ez pedig a bizalom.

A szülőknek bízniuk kell a  gyerekorvosban, hogy odafigyeléssel, gondosan, jó színvonalon végzi a munkáját. Az orvosnak bíznia kell a szülőben, hogy betartja és végrehajtja a kezelési javaslatokat.

Mivel a szülők választanak orvost, nem az orvosok beteget, a bizalomnak ott szükséges alapfeltételként meglennie.

Félreértés ne essék, nem vakengedelmességről, szemellenzősségről van itt szó. Csak arról, hogy nem biztos, hogy minden, akár banális problémánál rögtön hívni kell a rendelői vizsgálat előtt vagy után Dr. Guglit és társait konzíliumba. Mert ugye a „böngésző-doktorok” okosak, mindent tudnak, mindenről  – és az ellenkezőjéről is – több igen határozott találatuk lelhető fel egy kis kutakodással.

A valódi gyerekorvos pedig időpocsékolásnak tart minden pillanatot, amit győzködéssel, érveléssel tölt internetes fórumok ellenében. Hihetetlenül frusztráló, ha tudjuk, hogy a váróban még van 10-15 beteg, aki rosszul érzi magát, ellátásra vár ez idő alatt.


Tags: , ,

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólás

Protected by WP Anti Spam