Posts Tagged ‘megelőzés’

szeptember 17, 2013 0

Dohányzás egy gyerekorvos szemével


A megelőző szemlélet érvényesítése a házi gyermekorvos munkájában nagyon hangzatos kitétel, de megtölteni tartalommal munkás, időigényes, gyors eredménnyel nem kecsegtető vállalkozás. Néhány, már korábban említett számomra fontos téma után (mint a szűrővizsgálatok vagy a túlsúlyos gyerekek kérdése) most következzen egy másik vesszőparipám, a dohányzás kérdése.

Bővebben »

Tags: , , ,

december 10, 2012 3

AIDS-ről – évente egyszer?


Az egyetemen az utolsó években hallottam először róla. 1987-ben A László Kórház Pathológia Osztályán pedig találkoztam is vele, mármint a betegséggel. Egy évvel később a kórház felvételi osztályán ügyeletben vizsgáltam egy nagyon helyes holland fiút. Azért került oda, mert lázas volt és HIV pozitív. Járt már a háziorvosi ügyeleten is, mentő hozta be, és - elmondása szerint - én voltam az első, aki bemutatkozáskor kezet mert fogni vele.

Bővebben »

Tags: , ,

november 19, 2012 0

Szubjektív-objektív


Ősszel a rendeléseken a megnövekedett forgalom mellett minden évben eljön az influenza oltások időszaka is. Ez néha teljes hisztériával zajlik - lásd H1N1 -, máskor csendesebben. Mindig azt remélem, hogy talán most majd tisztán szakmai kérdés lesz az oltani-nem oltani dilemma.

Bővebben »

Tags: , , ,

október 8, 2012 0

Tűcsere program


A múlt héten hallottam a rádióban egy beszélgetést egy olyan alapítvány vezetőjével, akinek tagjai intravénás droghasználóknak biztosítanak steril fecskendőt és tűt, a használtakat pedig begyűjtik és szabályszerűen megsemmisítik.

Bővebben »

Tags: , , ,