december 12, 2016 0

Szenteste előtt

Írta
Karácsonykor ér egy kicsit sziruposnak lenni, igaz? Nem barokkosan, túlzóan, hanem úgy polgáriasan, néhány fehér és arany színű angyalkával.

Úgy tíz éve történhetett. Elvállaltam a december 23-ai éjszakát a gyerekmentőn. Nem jófejségből, hanem mert a folyamatos munkavégzésű szolgáltatásoknál muszáj ünnepek alatt is a többségnek dolgozni. Vacak dolog ez, de nincs mit tenni és mivel kisgyerekeim voltak, minden erőmmel igyekeztem a 24-ét elkerülni. Majdnem sikerült.

Azon drukkoltam, hogy lehetőleg ne nagyon menjünk éjszaka, mivel holnap fát kell faragnom, a gyerekek pörögni fognak, díszítés stb. Elég jól ment hajnali 3-ig, amikor egy kruppos kisfiúhoz hívtak minket Újbudára. A krupp a gyerekmentőn az egyik leggyakoribb eset és nem egy nagy szakmai kihívás, bármennyire is furcsán hangzik egy laikus számára. Nem is a betegség miatt volt nehéz ez a sztori.

Az ajtót egy mozgáskorlátozott anyuka nyitotta ki nekünk, aki nehezen közlekedett a lakásban. Hamar kiderült, hogy két fiút nevel egyedül. Nehéz körülmények között, mind fizikai, mind anyagi értelemben. Nagyon tisztelem azért az alázatért és szülői elhivatottságért, amit ott láttam. Szegénységben éltek, rengeteg problémával, mégis egy jó értékrendben és időnként harmóniában.

A kissrác a közepes és enyhe krupp határán volt, ezekben az esetekben egy rövidebb kórházi kezelés a biztonságos eljárás. Ezt is szoktuk tenni gyakorlatilag minden esetben. Nyilvánvalóan itt is adódott a döntés, a szakmai oldalról nem is kérdőjelezhető meg. No de, ha az egyéb körülményeket is figyelembe veszem, akkor már árnyaltabb a kép. Az anya nyilvánvalóan nem tudja elkísérni a gyerekét a kórházba, hiszen ott a másik az egészséges, akit nem hagyhat otthon. Hármasban nem tudnak eljönni, mert a kórházban erre nincs lehetőség, ráadásul egy egészséges gyereket nem illik betegek közé vinni. Ha anya nem tud bejönni a kórházba a beteg gyerek egyedül lesz, ami már előfordult vele, ahogy mesélték, de mindenképpen nagyon rossz. Akkor bizony szenteste egyedül lesz bent a kórházban. Az a kisfiú, aki éppen eleget nélkülöz amúgy is az életben.

Akkor most melyik ujjamba harapjak? Gondolkoztunk pár kört a kollegáimmal (bajtársnak nevezzük mentős szakzsargonban, ez jól leírja a kapcsolatot pl. ebben az esetben is). Végül ez lett az az eset, amikor a szakma került kissé hátrébb és fontosabbnak gondoltam a gyógyítás emberi oldalát. Elláttuk a beteg kisfiút gyógyszerekkel, anyukát tanácsokkal. Leírtam a telefonszámomat és megbeszéltük, hogy 4 óránként beszélünk, ha kell visszajövünk. Gondoltam így azért szavatolható a biztonság is. Amúgy meg kell valljam, nem volt könnyű döntés, volt bennem izgalom bőven és akkor még 10 évvel kevesebb tapasztalat.

Reggel a mentőállomáson kávéztunk váltás után, amikor az első telefon jött. Aztán a második pont fafaragás közben, a harmadik 24-én délután pedig a kádban ülve ajándékozás előtt. És ekkor már tudtam, hogy sikerült, nem lesz baj.

Akkor jöhet a szirupos rész? Ez a család együtt tudott karácsonyozni, otthon, családban. Ez a természetesnek tűnő helyzet bizony ebben az esetben nagy dolog volt. Nekem pedig hízott a májam, hogy ennek részese voltam.

Amúgy pedig, régen minden jobb volt.


Címkék: , ,

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólás

Protected by WP Anti Spam